Avultatás…
Már maga a szó is rosszul hangzik, igaz? Hát még amit jelent!
Az avultatás nem más, mint az a biztosítók által előszeretettel alkalmazott gyakorlat, miszerint a biztosítással érintett vagyontárgyak értékét az időmúlás, illetve a folyamatos elhasználódás miatt csökkentik.
És emiatt kevesebbet is fizetnek érte.
A gyakorlatban
Ez a gyakorlatban általában a következőképpen jelenik meg:
adott egy 60%-os műszaki állapotú gépjármű, ami baleset következtében totálkáros lesz. Ekkor a biztosító avultatás címén a gépjármű értékének maximum 60%-át fizeti ki a károsultnak.
A fennmaradó 40% (vagy még több) a károsultat terheli.
Jogszabályi alap
De mégis milyen alapon teszi ezt meg a biztosító?
Az avultatás logikája szerint, ha a megsérült gépjármű nem vadonatúj, és az alkatrészeit újakra cserélik ki, akkor azzal a gépjármű összértéke alapvetően növekszik.
Sajnos általánosságban elmondható, hogy a biztosítók nem veszik figyelembe azt, hogy piaci viszonylatban értéknövekedésről szó sincs, hiszen senki nem fog többet fizetni egy új sárvédővel felszerelt, de 8 éves autóért, mint egy ugyanúgy 8 éves autóért az eredeti sárvédőkkel.
Az avultatást a Ptk. káronszerzés tilalmára vonatkozó rendelkezésével szokás megindokolni, mely tilalom a teljes kártérítés elvéből vezethető le.
A teljes kártérítés elve szerint a károsultat olyan helyzetbe kell hozni, mintha a károkozás nem történt volna meg.
Ugyanakkor ez az elv kizárja, hogy a károsult a károkozásból eredően gazdagodjon, azaz a törvény szerint:
A kártérítést csökkenteni kell a károsultnak a károkozásból származó vagyoni előnyével, kivéve, ha ez az eset körülményeire tekintettel nem indokolt.
Tehát abban az esetben, ha a káreseményből rá nézve előnyök is származnak, akkor azokat le kell vonni a kártérítés összegéből.
Röviden: a károsult nem gazdagodhat a káresemény folytán.
A fent ismertetett példában a biztosító gazdagodásnak tekinti az új sárvédőket is.
A “helyes” alkalmazása
Természetesen vannak esetek, amikor az avultatást minden tekintetben és minden álláspontot figyelembe véve jogszerűen és igazságosan alkalmazzák.
Ilyen eset lehet például, ha egy rendkívül rossz műszaki állapotban lévő autó sérül meg a baleset folytán, egy olyan autó, ami adott esetben a műszaki engedélyét sem kaphatná meg a balesetkori állapotában.
A biztosító a kártérítés keretében kicseréli a szükséges, már a baleset előtt is javításra szoruló elemeket, és így a károsult egy olyan autót kap - vagy mondhatnánk: egy olyan autóval “gazdagodik”, amit az addig szükséges felújítás költségeket megspórolva is könnyedén értékesíteni tud.
Szintén minden kétséget kizáróan jogos az avultatás abban az esetben is, ha olyan fődarabnak tekinthető elemet cserélnek ki az autóban a kártérítés keretében, mint a motor.
Egy új motor beszerelése ugyanis piaci értéket növelő tényezőnek tekinthető.
Ezek a fenti esetek a káronszerzés tilalma alá tartozó gazdagodásoknak tekinthetőek, amelyek bekövetkezését értelemszerűen próbálják megakadályozni a biztosítók.
Még nincs vége...
Köszönjük hogy elolvasta, ha tetszett, a teljes cikket a Balesetem.hu blogján érheti el. További 2350 karakternyi tudást szeretnénk megosztani Önnel az avultatásról. Ha Ön is érintett a témában, mindenképp kattintson a linkre!
Ha személyi sérüléses közlekedési balesetet szenvedett önhibáján kívül, lépjen velünk kapcsolatba még ma. Segítünk a legmagasabb összegű kártérítés megszerzésében.